Vend43 és ASASSN-18ey: félszabályos változó egy röntgen nóva mellett

A március elején a Kígyótartó csillagképben felfedezett ASASSN-18ey (= MAXI J1820+070) röntgen nóva mellett találtam egy félszabályos változócsillagot, amely Vend43 néven bekerült a VSX adatbázisba.

Az ASAS-SN égboltfelmérő program csapata március 6-án talált egy 14,9V fényességű tranziens-jelöltet (ASASSN-18ey) a Kígyótartó csillagképben. Ez a felfedezés akkor még nem igazán kapott nagy figyelmet a csillagász közösség körében, mert manapság már szinte mindennaposak az ilyen fényességű tranziensek, amelyeknek többségéről kiderül, hogy egy törpe nóva kitörése. Öt nappal később viszont a fontosabb csillagászati felfedezésekről a nemzetközi csillagászközösséget értesítő The Astronomer's Telegram (ATEL) 11399. számában japán csillagászok arról számoltak be, hogy az általuk üzemeltetett MAXI/GCS röntgen műholddal észlelték új egy fényes röntgenforrást, amely koordinátái alapján a MAXI J1820+070 elnevezést kapta. Néhány órával később Denisz Deniszenko orosz csillagász robottávcsöves CCD megfigyelései alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy  a japánok által talált röntgenforrás nagy valószínűséggel azonos az ASAS-SN csapat által néhány nappal korábban felfedezett ASASSN-18ey tranzienssel (a röntgen-műhold által észlelt források pozíciójának meghatározása sokkal kisebb pontosságú, mint az optikai észlelések során meghatározható asztrometria pontossága, viszont az ASASSN-18ey pozíciója MAXI által meghatározott hibahatáron belül azonos volt a MAXI J1820+070 pozícójával, más újonnan felfényesedett optikai forrás viszont nem volt látható a képeken). Az elkövetkező napokban a csillagászok túlnyomó többségének a figyelme a MAXI J1820+070 = ASASSN-18ey röntgen nóvára irányult, sorra jelentek meg a különböző elektromágnenses tartományban készített megfigyelések a fényes jövevényről. Az időközben 12,0V magnitúdóig fényesedő objektumról kiderült, hogy valószínűleg egy fekete lyuk röntgen-kettőscsillag nóva-robbanása, hasonlóan a pár évvel ezelőtt észlelt V404 Cygnihez, és az időskála szinten minden tartományában jelentős változásokat produkál (a másodpercestől egészen a néhány napos időtartományig bezáróan).

Az idei évben felfedezett galaktikus nóvák után, amelyek egytől-egyig a déli égen tűntek fel, az ASASSN-18ey az északi égen található, így végre hazánkból is észlelhető! Amikor jobban megnéztem a DSS képeken az ASASSN-18ey csillagkörnyezetét, a röntgen-nóvától mindössze 6,5 ívperc távolságban találtam a képeken egy nagyon vörös csillagot. Színe alapján felmerült bennem, hogy ez akár egy hosszú periódusú változó is lehet. Az APASS fotometriai adatbázisban található néhány mérés alapján tényleg úgy nézett ki, hogy talán változik az általam talált vörös csillag fényessége. Ezért lekértem a csillag fénygörbéjét az ASAS-SN adatbázisából, és ez alapján már egyértelmű volt, hogy egy félszabályos változót találtam. Az APASS és ASAS-SN adatok alapján a Period04 program szerint 89,1 nap periódussal változtatja a fényességét az ideiglenesen Vend S930-nak elnevezett csillag. Mielőtt beküldtem volna új felfedezésként a VSX-be, megpróbáltam szerezni róla néhány saját mérést is. Mivel a 15,1-16,1V magnitúdó között hullámzó csillag túl halvány az én 180mm fókuszú f/2.8-as teleobjektívemmel elérhető fényességtartományhoz képest, ezért készítettem néhány V szűrős CCD felvételt az iTelescope.net hálózat robottávcsöveivel. Az AAVSO fórumán láttam, hogy Colin Littlefield is észlelte V szűrővel az ASASSN-18ey-t, megkértem, mérje ki a röntgen-nóva közelében található Vend S930 fényességét is. Mivel időközben az AAVSO kiadott egy körlevelet, amelyben az ASASSN-18ey észlelésére hívják fel az amatőrcsillagászokat, végül úgy döntöttem, nem várok tovább, hogy még több saját észlelésünk gyűjön össze, hanem az eddigi adataink felhasználásával készítettem egy fázisgörbét az általam talált félszabályos változóról, és Vend43 néven beküldtem a VSX-be mint új felfedezés.


A Vend43 fázisgörbéje APASS és ASAS-SN adatok, Colin Littlefield CCD V méréseinek valamint saját robottávcsöves észleléseim felhasználásával.



A Vend43 fénygörbéje ASAS-SN adatok, Colin Littlefield CCD V méréseinek valamint saját robottávcsöves észleléseim felhasználásával.

Ha valaki V szűrővel észleli az ASASSN-18ey röntgen nóvát, ne felejtse el kimérni a Vend43 fényességét! Mivel a Vend43 egy hosszú periódusú (félszabályos) változócsillag, fényességváltozását érdemes lesz nyomon követni azután is, amikor már az ASASSN-18ey elhalványodik.

A Vend43 és az ASASSN-18ey térképe itt található:
- "e" térkép: (30 ívperc látómező)
- "ef" térkép (20 ívperc látómező).


Vend43
Koordináták: 18 20 48.086 +07 11 41.39 (J2000.0)
Típus: SRB
Fényesség: 15.1-16-1V
Periódus: 81,9 nap
Epocha: HJD 2457198

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Accelerated rise of the slow extragalactic nova Vend51 (AT 2023oom)

Vend56 = AT 2024zaq: fényes nóva az M31-ben

Vend56 = AT 2024zaq : a possible nova in M31