Az asztrofotókon túl
A tegnapi naptól dr. Horváth Zsolt barátom is "változócsillag-tulajdonossá" vált: az ő képein felfedezett 14,75-15,3V között hullámzó Vend39 fedési változót bejegyezték a VSX nemzetközi adatbázisba.
Zsolt, aki addig elsősorban asztrofotózással foglalkozott, valamikor júliusban keresett meg azzal, hogy a szép képek készítése mellett szeretne valami hasznosat is alkotni a műszerével, és érdekli a digitális fotometria. Július végén sikerült is elkapnia az akkoriban felfedezett Vend23 fedési változóm egyik fedését, így az ő mérései is segítettek abban, hogy később be lehessen küldeni ezt a rendszert mint új felfedezés.
Az idei évben eddig nagyrészt borult idő volt, s az ember ilyenkor általában képfeldolgozással illetve az új felfedezések beküldésre való előkészítésével tud foglalkozni. Az elmúlt hónapokban közzétett új felfedezéseink tucatjait látva Zsolt is szeretett volna már változócsillagokat keresni a saját fotóin. Arra viszont eddig még nem tudtunk sort keríteni, hogy Zsolt gépére is telepítsük a VaST változócsillag-kereső programot, ezért felvetette, hogy az általa ismert asztrofotós programok egyikével próbálkozna meg a változók keresését. Én viszont úgy véltem, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha egy kifejezetten erre a célra tervezett programot használna, a VaST-ot. Ezért, hogy megmutassam neki, ez a legcélszerűbb út, lefuttattam normál változócsillag-kereső módban a VaST-ot Zsolt Vend23-ról készített képein. A program egyből ki is mutatta, hogy ez a csillag változó, és egyetlen kattintással hozzá is fértünk a Vend23 fénygörbéjéhez. De talán új változócsillagokat is lehet találni Zsolt képein, ezért a nagy látómezőből a Vend23 közvetlen környezetén kívül a többi területeket tartalmazó képkivágásokra is lefuttattam a változócsillag-kereső rutint.
Úgy néz ki, több új változócsillagot is találtunk Zsolt képein, s ezek közül a Vend S883 ideiglenes jelölésűt még múlt héten sikerült olyan mértékben feldolgozni, hogy be lehessen küldeni a VSX adatbázisba mint új felfedezés. A Lant csillagképben található, végül Vend39-nek elnevezett változó elfogadásáról tegnap hajnalban meg is érkezett az értesítés. A béta Lyr-től nyugatra található Vend39 egy W UMa típusú (EW) fedési változó, amelynek amelynek mindkét csillaga ellipszoiddá torzult a gravitációtól és a gyors forgás miatti centrifugális erő miatt, s a 10 órás keringési periódus során összeérve, folyamatosan fedi egymást eltérő felületen a Föld irányából nézve - ez okozza a 14,75-15,3V közötti fényességváltozást.
A Vend39 fázisgörbéje ASAS-SN adatok és dr. Horváth Zsolt DSLR fotói alapján
A Vend39 - és még bejegyzésre váró társainak - felfedezései igazolja, hogy érdemes volt Zsoltnak belevágnia a digitális fotometriába. Remélhetőleg a következő napokban/hetekben a Zsolt képein található többi új változócsillagot is be tudjuk küldeni a VSX-be.
Vend39:
Koordináták: 18 47 04.4389 +32 52 22.706 (J2000.0)
Fényesség: 14,75-15,3V
Típus: EW
Periódus: 0,42726 nap (10,254 óra)
Epocha: HJD 2457966.37500
Összességében a Vend39 a negyvenegyedik változócsillag, mely a Vendégcsillag-kereső programunk keretében talált változók közül bekerült a VSX adatbázisba.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése