Vend21: fényes félszabályos változó a Cepheusban
A Teichner Szilárd által a Cepheus csillagképben talált változócsillagok közül már a második, ezúttal egy fényes, 10.99-11.71V között hullámzó félszabályos változócsillag került be az AAVSO által működtetett VSX adatbázisba.
Szilárd novemberben jópár korábban felfedezett változócsillagának feldolgozásával készült el, ennek eredményeként került be a VSX-be a Vend21 is. Igazából ezt a felfedezést már több mint két héttel ezelőtt jóváhagyták, de időhiány miatt csak most tudom megírni itt a Vendégcsillag-kereső blogon.
A béta Cephei közelében található csillag eredetileg még Vend S379 néven került be a változócsillag-jelölteket tartalmazó listánkba. Elsődleges periódusa 56,5 nap, de a fénygörbe alapján gyanítható még egy vagy két másodperiódus megléte is. A többi periódus meghatározásához további megfigyelésekre lenne még szükség. Mivel a Vend21 cirkumpoláris csillag, ezért megfigyelésére egész év során lehetőség van.
A Vend21 fénygörbéje Szilárd DSLR észlelései és ASASN V mérések alapján.
A Vend21 fázisgörbéje 56,5 napos periódusra. Valószínűleg a további periódusok megléte miatt lehet, hogy ezúttal nem olyan szép szabályos fázisgörbét láthatunk mint más félszabályos változók esetén.
Összességében a Vend21 a huszonhetedik változócsillagunk, amely a Vendégcsillag-kereső programunk keretében talált változók közül bekerült a VSX adatbázisba, Szilárdnak pedig ez már a hatodik elfogadott felfedezése.
Vend21:
Koordináták: 21 20 37.17 +71 31 12.9 (J2000.0)
Típus: SRB
Fényesség: 10,99 - 11,71V
Periódus: 56,5 nap
Epocha: HJD 2457852,8
https://www.aavso.org/vsx/index.php?view=detail.top&oid=549762
(Felkészül a Vend23...)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése