A kulisszák mögül: a Vend S703 fedésének éjszakája
Felfedezés után, a publikálás előtt. A csapatmunka gyümölcsének első ízei - előzetes betekintés egy már majdnem közzétehető változócsillag-felfedezés utómunkálataiba. Avagy így tud segíteni egy asztrofotós és egy tapasztalt CCD-s változócsillag-észlelő.
Már régóta terveztem, hogy ebben a blogban – a felfedezések pulbikálásán túl – megírom a Vendégcsillag-kereső program kulisszatitkait, nehézségeit és örömeit is, hogy beláthassatok a kulisszák mögé is. Az elmúlt éjszaka eredményei erre kiváló alkalmat nyújtanak.
Na, de kezdjük az elején. Június közepén egy zsámbéki észlelés során leröpült a 180mm-es teleobjektívem és a rászerelt kamera az állványról, és csak a kamera zsinórja fogta meg, így mégsem a terasz betonján kötött ki. Viszont ennek következtében a Canon USB-csatlakozója tönkrement. Így az ezt követő balatonboglári nyaralásunk során kénytelen voltam visszatérni a régi módszerhez, félig kézzel kellett beállítani a célpontokat, kioldózsinórral exponáltam, és cserélgethettem a SD-kártyákat az éjszaka folyamán. Még ezeknek a nehézségeknek ellenére a harmadik fotózással töltött éjszaka során a VaST változócsillag-kereső program segítségével sikerült találni az előző két bolglári éjszaka képein egy újabb változócsillagot a Gyűrűs-köd látómezejében, a béta Lyr-től nyugatra. Az ASAS-SN adatbázisból elérhető fénygörbe és adatok alapján egyértelműnek tűnt, hogy ez egy 13,6-15,0V közötti fedési változó lesz, amit megerősített a Period04 programmal elkészített előzetes fázisgörbe is.
Rögtön riasztottam Tordai Tamást, aki 25 centis távcsövével néhány éjszaka készített a Vend S703 ideiglenes jelölésű csillagról pár V szűrős képet. Sajnos, kimérni nem tudta a képeket, mert a kis látómezejű CCD kamerájához a Seqplot segítségével nem tudtam gyártani használható közelségben levő összehasonlító csillagokat.
Időközben bejelentkezett hozzám Dr. Horváth Zsolt, aki asztrofotózik, de mellette szeretne valami hasznosat is alkotni a műszerével, és érdekli a digitális fotometria. Készített is egy felvételsorozatot a Phocaea kisbolygóról, hátha ki lehetne mutatni a fényváltozását. Mint kiderült, ehhez az egy órás felvétel túl rövid volt, ráadásul a kisbolygó a használt expozíciókhoz túl fényes, viszont a képein sikerült beazonosítani több ismert vátozócsillagot. Mivel az asztrofotósok többnyire átalakított kamerát használnak, ami miatt több vörös fényt rögzít a fényképezőgép, ez kicsit korlátozza a műszeregyüttes alkalmasságát, de szerencsére törpe nóvák és fedési változók megfigyelésére még így is alkalmas ez a felszerelés.
Mivel Zsoltot nagyon érdekelte a Vendégcsillag-kereső program, javasoltam neki, hogy valamelyik éjszaka készíthetne egy felvételsorozatot a Vend S703-ról. Kiszámoltam az előzetes adatok alapján, hogy a következő fedés hazánkból várhatóan a júl. 31/aug. 1. éjszaka lesz megfigyelhető. Szerencsére a tegnap éjszaka derültnek ígérkezett. Közben értesítettem Tordai Tamást is, hogy erre az éjszakára várható a következő fedés, amelyet jó lenne elkapni. A Vizier adatbázison keresztül közben az UCAC4 katalógusban sikerült találnom pár csillagot, amelyekhez van egy-egy éjszakányi APASS mérés, előzetes összehasonlító csillagoknak ez is megfelel, így berajzoltam őket az AAVSO-térképre.
Mivel én csak egy 180mm-es teleobjektívvel dolgozom, és a csillag elég halvány, ráadásul elég sűrű égterületen van, a felfedezés beküldéséhez szükség volt arra, hogy társaim nagyobb műszerrel végig tudjanak észlelni egy fedést. Nagy izgalommal vártuk az éjszakát. Zsolt már 22 óra körül kipakolt, Tom is nekilátott az észlelésnek. Én előző hajnalban nem tudtam rendesen aludni, ezért kitelepülés előtt pihentem egy picit, és csak kicsivel éjfél előtt tudtam kipakolni. Közben megjött az első kép Zsolttól, de jelenleg általam használt kölcsön noteszgép kétszer is lefagyott és újraindult, ami hátráltatta a munkát. Miközben már javában készültek Zsolt képei, meg tudtam erősíteni, hogy a változó rajta van a képeken. Hamarosan befutott Zsolttól a jelzés, hogy a csillag egyértelműen halványodik, amit drótlevélben Tom is megerősített. Eddigre már én is készítettem pár képet a kérdéses égterületről, amely nálam ráadásul a végére már részben belógott a fenyőfa mögé. Az én képeimen egyáltalán nem látszott a csillag, tehát tényleg halvány volt. (Utólag jöttem rá, hogy a nagy sietségben véletlenül csak f/5.6-os blendével készítettem a felvételeket az éjszaka nagy részén - nem csoda, hogy nem látszott a csillag. Mindenesetre, kénytelen leszek majd flat képeket készíteni f/5.6-os blendéhez is.)
Még az éjszaka során Tom küldött egy sebtiben készített fénygörbét is a leészlelt fedésről: egyértelműen látszik rajta a leszálló ág, a minimum és a felszálló ág eleje.
Remélem, hamarosan fel tudjuk dolgozni és ki tudjuk mérni Zsolt képeit is, és ezek valamint az ASAS-SN mérések kombinálásával tudunk majd használható fázisgörbét készíteni, amely a felfedezés közzétételének alapfeltétele. A lényeg, hogy izgalmas és eredményes éjszaka volt: bejött az előrejelzésem, sikerült észlelni a fedést. Ha minden összejön, akkor néhány napon belül Vend13 névvel bekerülhet majd a csillag a VSX adatbázisba.
Ui.: A Vend S703 következő fedése ma este 10 óra körül (20 óra UT) várható, így ma éjszaka elsősorban a felszálló ág észlelésére mutatkozik némi esély. Ezt követően aug. 6/7. éjszaka hajnali 1 körül (23 óra UT) lesz tőlünk megfigyelhető minimuma a csillagnak: ekkor a fel- és leszálló ág végig észlelésére is lehetőség lesz.

A Vend S703 előzetes fázisgörbéje 0,855 nap periódussal.

Tordai Tamás rögtönzött fénygörbéje a Vend S703 tegnap éjszakai fedéséről.
Remélem, hamarosan fel tudjuk dolgozni és ki tudjuk mérni Zsolt képeit is, és ezek valamint az ASAS-SN mérések kombinálásával tudunk majd használható fázisgörbét készíteni, amely a felfedezés közzétételének alapfeltétele. A lényeg, hogy izgalmas és eredményes éjszaka volt: bejött az előrejelzésem, sikerült észlelni a fedést. Ha minden összejön, akkor néhány napon belül Vend13 névvel bekerülhet majd a csillag a VSX adatbázisba.
Ui.: A Vend S703 következő fedése ma este 10 óra körül (20 óra UT) várható, így ma éjszaka elsősorban a felszálló ág észlelésére mutatkozik némi esély. Ezt követően aug. 6/7. éjszaka hajnali 1 körül (23 óra UT) lesz tőlünk megfigyelhető minimuma a csillagnak: ekkor a fel- és leszálló ág végig észlelésére is lehetőség lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése