Bejegyzések

Teichner Szilárd címkéjű bejegyzések megjelenítése

Új év, újabb változócsillagok

Kép
Az év elején Teichner Szilárd újabb két változócsillag-felfedezését hagyták jóvá a VSX adatbázis adminisztrátorai: a Kassziopeiában található Vend34 félszabályos változót és a Kis Róka csillagképben található Vend36 fedési változót. Szilárd az utóbbi hónapokban még mindig a négy évvel ezelőtti képein felfedezett új változócsillagok feldolgozásával foglalatoskodik. A legtöbb új változócsillagot eddig az alfa Cas közelében találta. Hogy legyen több adat az itt talált változók feldolgozásához, pár évvel ezelőtt - még 300mm-es fókusszal - én is elkezdtem fotózni ezt az égterületet. Így a Szilárd által felfedezett változók közül a Vend34 esetében én is hozzá tudtam járulni a fénygörbéhez néhány méréssel (ez a csillag kellően fényes, és az amplitúdója is elég nagy ahhoz, hogy az én méréseimet is hasznosítani tudta). A Vend34 fénygörbéje ASAS-SN V adatok, valamint Teichner Szilárd DSLR mérései alapján, kiegészítve néhány DSLR mérésemmel. A Period04 perióduskereső program elemzése ...

Változócsillagok a karácsonyfa alatt

Kép
Teichner Szilárdnak három változócsillagot is hozott a Jézuska: a VSX adminisztrátorai jóváhagyták három, általa felfedezett változócsillag, a Vend24 , a Vend25 és a Vend26 bejegyzését. A Vend24 jóváhagyásáról előkarácsonyi ajándékként pénteken kapta meg az értesítést Szilárd. Ennek a csillagnak a változását a még 2013-ban DSLR kamerával a béta Cephei környékéről készített felvételeinek feldolgozásával fedezte fel nemrégiben, a VaST változócsillag-kereső program segítségével. A Vend24 egy tankönyvbe illő, EW típusú fedési kettős, amelynek két - a gravitációtól és a gyors forgás miatti centrifugális erő miatt ellipszoiddá torzult – csillaga a 7 órás keringési periódus során összeérve, folyamatosan fedi egymást eltérő felületen a Föld irányából nézve, mely fényességváltozást okoz. Ennek „lenyomata” látható a Vend24 -ről készített fázisgörbén. Vend24 :    Koordináták: 21 36 42.32 +70 08 30.3 (J2000.0)     Fényesség: 14,35-14,9V   ...

Vend21: fényes félszabályos változó a Cepheusban

Kép
A Teichner Szilárd által a Cepheus csillagképben talált változócsillagok közül már a második, ezúttal egy fényes, 10.99-11.71V között hullámzó félszabályos változócsillag került be az AAVSO által működtetett VSX adatbázisba. Szilárd novemberben jópár korábban felfedezett változócsillagának feldolgozásával készült el, ennek eredményeként került be a VSX-be a Vend21 is. Igazából ezt a felfedezést már több mint két héttel ezelőtt jóváhagyták, de időhiány miatt csak most tudom megírni itt a Vendégcsillag-kereső blogon. A béta Cephei közelében található csillag eredetileg még Vend S379 néven került be a változócsillag-jelölteket tartalmazó listánkba. Elsődleges periódusa 56,5 nap, de a fénygörbe alapján gyanítható még egy vagy két másodperiódus megléte is. A többi periódus meghatározásához további megfigyelésekre lenne még szükség. Mivel a Vend21 cirkumpoláris csillag, ezért megfigyelésére egész év során lehetőség van. A Vend21 fénygörbéje Szilárd DSLR észlelései és ASASN V méré...

Vend18: fényes röntgenforrás - forgási változó a Kassziopeiában

Kép
Teichner Szilárd legutóbb jóváhagyott felfedezése, a Vend18 egy érdekes változócsillag: egy BY Dra típusú forgási változó, amely egyben röntgenforrás is. Ha egyszer egy üzlet beindul... Az utóbbi hetekben Szilárd nagyon belejött az általa még mintegy négy éve felfedezett csillagok adatainak feldolgozásába, és három héten belül ez már a negyedik (összességében pedig az ötödik) változója, ami bekerült a VSX adatbázisba. Az alfa Cas-hoz nagyon közel található csillag eredetileg még Vend S411 néven került be a változócsillag-jelölteket tartalmazó listánkba. A katalógusok szerint röntgenforrásként is ismert, és a csillag rövid periódusú (1,49 nap) 12,25- 12,47V közötti gyors fényváltozása miatt először arra gondoltunk, hogy egy röntgen kettős fedési változót sikerült Szilárdnak felfedeznie. A Vend18 fázisgörbéje Szilárd DSLR méréseinek és ASAS-SN V mérések felhasználásával. Miután beküldte a VSX-be mint új felfedezés, a VSX adminisztrátora, Sebastian Otero azt írt...

Vend19: fényes rövid periódusú félszabályos változó a Kassziopeiában

Kép
Tegnap este Teichner Szilárd újabb változócsillaga került be az AAVSO által működtetett VSX adatbázisba, ezúttal egy fényes, 9,99-10,46V között hullámzó rövid periódusú félszabályos változócsillag, a Vend19. Az elmúlt hetekben Teichner Szilárd sorra dolgozza fel a 80/600-as refraktorával készített képein még négy éve felfedezett változócsillagokat, aminek következtében a mai változós találkozóra készülve értesülhettünk arról tegnap este, hogy negyedik változóját is jóváhagyták a VSX adminisztrátorai is. Sajnos a változós találkozón időhiány miatt nem tudtunk a Vend19 friss közzétételéről beszámolni, ezért most megírjuk a Vendégcsillag-kereső blogon. Szilárd a Vend15 -höz és a még jóváhagyásra váró Vend18 -hoz hasonlóan ezt a csillagot is az alfa Cas környékéről készített képein találta a VaST változócsillag-kereső program segítségével. Annak idején a Vend S393 ideiglenes néven került fel változócsillag-jelöltként a listánkra. A Szilárd saját DSLR kamerával készített méréseit A...

Vend16: fényes félszabályos változó a Kisgöncölben

Kép
Teichner Szilárd nagyon beindult az elmúlt hetekben, újabb régi felfedezése került be a nemzetközi változócsillag adatbázisba, a Vend16. Szilárd ezt a változócsillagot is még 2013 őszén fedezte fel a VaST változócsillag-kereső program segítségével a 80/600-as refraktorral készített fényképeit feldolgozva. Saját méréseit kiegészítve ASAS-SN adatokkal meghatározta az eredetileg Vend S526 ideiglenes elnevezéssel jelölt csillag fényváltozását jellemző két periódust, és elkészítette a fázisgörbét is. A Vend16 fázisgörbéje 50,6 nap periódusra. Ez alapján ma reggel Vend16 néven bekerült a béta UMi közelében található 11,83-12,38V között hullámzó változócsillag az AAVSO által működtetett adatbázisba. A Vend16 fénygörbéje Szilárd DSLR mérései valamint ASAS-SN V mérések alapján. Öszességében a Vend16 a huszonkettedik változócsillagunk, amely a Vendégcsillag-kereső programunk keretében talált változók közül bekerült a VSX adatbázisba. Vend16 : Koordináták: 14 46 18.52 +75 18 ...

Vend15: fényes félszabályos változó a Kassziopeiában

Kép
Pár nappal ezelőtt Teichner Szilárd újabb változócsillaga került be az AAVSO által működtetett VSX adatbázisba, a Vend15. Az elmúlt napokban egy több évvel ezelőtt felfedezett változócsillag ügyére sikerült pontot tenni. Teichner Szilárd még 2013 őszén csatlakozott a Vendégcsillag-kereső programhoz. Miután átnézte a 80/600-as reflektorral készített DSLR fényképeit, több ígéretes változócsillag-jelöltet talált, amelyek közül a Vend427 be is került a VSX-be mint új felfedezés. Néhány másik csillagnál viszont további észlelésekre volt szükség, hogy használható fázisgörbét készíthessünk. Az ideiglenesen Vend S392-nek elnevezett jelöltről végül az ASAS-SN égboltfelmérő program időközben nyilvánosan is elérhetővé tett méréseivel kiegészítve most már sikerült használható fázisgörbét: A Vend15 fázisgörbéje 55,7 nap periódusra . Ez alapján végül Vend15 néven be is került az alfa Cas közelében található 11.34-11.73V között hullámzó változócsillag a VSX adatbázisba. A Vend1...